Mik a tervek 2021-re?

2020 évértékelés

2020 mindenképpen az MPESZ eddigi legsikeresebb éve volt, hiszen több tervünket is sikerült megvalósítanunk.

Az évet februárban egy 2v2 versennyel indítottuk, ahol 12 csapat mérhette össze tudását. Ezt követte márciusban egy 3v3 szintén 12 csapattal. Ebben az évben ütötte fel elsőként a fejét a Mix League ötlete, ami végül sajnos nem úgy sült el, ahogy terveztük. Az év legnagyobb újdonsága számunkra a Hungarian Community Cup bajnokság formátumának leváltása volt, ahol az addigi szedett-vetett versenyzésrendszert felváltottuk egy sokkal követhetőbb, a játékosok és a szervezők számára sokkal kényelmesebb megoldásra; A csapatok ezentúl éveként kétszer küzdhetnek meg egymással a HCC-n, egyszer nyáron, egyszer pedig télen egy több hónapon át tartó tabellán, ahol mindenki megküzd mindenki ellen, majd a legjobbak között egy egyenes kieséses döntő.

A HCC mellett számos közösségi versenyt is rendeztünk, mint például rajzverseny, sniper és flank 1v1. Megszületett a paladinshungary.hu weboldal, ahol végre egységesen szedhetjük össze nektek a fontosabb híreket a játékról, és kis közösségünkről. Remek lehetőség ez az angolul nemtudóknak, hogy jobban megismerhessék a karaktereket és történeteiket.

Számomra mégis az a legnagyobb eredmény, hogy közösségünk eljutott egy olyan szintre, ahol tagjai napi szinten játszanak egymással, custom játékokat szerveznek, és közvetítik játékukat a többiek számára. Rég volt ilyen állapotban a hazai paladins közösség, és ahogy nézem, nem állt meg itt a fejlődés! 😀

Szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik az elmúlt évek alatt segítettek nekem, tartották bennem a lelket, és terheket vettek le a vállamról. Köszönöm a versenyzőknek, a közvetítőknek, a kommentátoroknak, a moderátoroknak, közösségünk művészeinek és mindenki másnak, hogy sikerült a 2020-as évet ilyen sikerekkel lezárni! 🙂 Nélkületek ez nem jöhetett volna létre!

Mexter, MPESZ adminisztrátor

Mi a tervünk 2021-re?

Az MPESZ mindig is saját múltjából tanult, hiszen hazai szinten csak mi foglalkozunk Paladins e-sporttal. Ez most sincs másképp, az előző évet idén is megpróbáljuk túlszárnyalni. Szervezői szempontból, ha 2020 a próbálkozások éve volt, akkor 2021 a szervezettség éve lesz.

Tavaly úgy jöttek az eventek, a versenyek, ahogy éppen eszünkbe jutott, hiszen ott, akkor mi csak ki szerettük volna próbálni, meg szerettük volna tapasztalni, hogy milyen az adott esemény levezénylése. Idén a tavalyi darabkákból egy egészet gyúrunk, és megpróbálunk egy olyan szervezett rendszert létrehozni, ahol mindenki el tud igazodni. Ennek szerves részét képezi Gustav, az MPESZ új tagjának egyik fő projektje, amit a Mix League-en fogunk leleplezni.

Az év első felének a menetét kitaláltuk, ez persze a későbbiekben változhat. Az MPESZ fő adminisztrációs felülete továbbra is az a discord szerver, ahol a versenyek zajlanak, ahol közvetlen el lehet érni a szervezőket. A következő pár hétben még alakítgatni fogjuk rendszerünket, hogy minél felhasználóbarátabb legyen. Míg mennek a háttér műveletek, a 2020-as téli HCC utolsó játékait Február 7-ig minden szombaton közvetíteni fogjuk a Twitch csatornánkon, minden nap 19:00-tól.

A HCC döntője Február 7-án, a bronzmeccs pedig Február 6-án fog zajlani. Február 8-án megnyitjuk a jelentkezést a Mix League-re, majd a bronzmeccs napján kiosztjuk a csapatokat az első hét versenyeire, aminek időpontja Február 20. Az ML előreláthatólag Április 3-ig fog tartani. Ez persze a versenyzők igényének megfelelően változhat.

Április első napján fogjuk megnyitni a jelentkezéseket a Hungarian Community Cup 5v5 | Summer 2021 nevű versenyünkre. Ezen a napon megnyitjuk a jelentkezést egy új versenysorozat első versenyére, a Warriors of Hungary 2v2 | 2021 -re.

Egyenlőre ezek a tervezettek, ahogy haladunk előre, úgy fogunk további időpontokat megosztani veletek. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az előző évet, és előre sok sikert kívánok a jövő versenyzőinek a HCC eseményekre! 🙂

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Megjegyzés