Paladins Lore: A Káosz Kora | 1. rész

Belekezdünk a teljes Paladins lore lefordításának, ami a fő történetszál mellett tartalmazni fogja a kisebb, jelenleg még nem kidolgozott mellékágakat is. Észrevehető, hogy a játékfejlesztők végre elkezdtek kicsit jobban foglalkozni a birodalom történetével, ezért mi is belevetjük magunkat, hogy részletesen, egy helyen megtalálhassátok a teljes történetet. Fontos, hogy ez nem szó szerinti fordítás lesz, a lényeget fogjuk kicsit kibővítve leírni, hogy a különböző történetek között könnyebben lehessen kapcsolatot találni.

Hetente fognak érkezni az új részek, megpróbálunk kronológiai sorrendben haladni. Jó olvasást kívánok! 🙂

Paladins Lore:

A Káosz Kora | 1. rész

Réges-régen a Birodalomban káosz uralkodott. A gyengék védtelenek voltak, az erősebbek is csak a szerencse áldásával boldogulhattak. A sárkányok kora volt ez, amerre csak szem ellátott, ezek a lények törtek, zúztak és öltek. A felfordulásban mindenki csak magára számíthatott. Nem volt egységesség, csak a legerősebbek maradhattak életben eme zord időszakban. A zűrzavart kihasználva a Goblinok fosztogatni kezdtek a Birodalom egész területén. Megalakult egy mágikus lovagrend, a Paladinok, akiknek a célja a Goblin felkelések leverése volt. Grover, az erdő lelke is felébredt a hangzavarra, nem tűrte, hogy erdőjében ártatlanok sikolya törje meg a természet csendjét.

Ez időkben, egy fiatal szerzetes, Jenos az igazi bölcsesség után kutatott. Pletykák terjedtek bizonyos Második Csapásról, aminek pontos idejét a mai napig nem ismeri a történelem. Jenos és követői elindultak a hegyekbe, hogy menedéket találjanak, ahol ugyanis ez az ifjú szerzetes válaszokat talált a csillagok között, így felemelkedett az egekbe, hogy ennek szentelje magát. A hívei egy csoportja a mai napig a hegyekben várja Jenos visszatértét, remélve, hogy ő majd véget vet a káosznak.

Egy bölcs mágus időközben rájött a sárkányok titkára, irányítani tudta őket egy relikvia segítségével. Az Első Őrzőként ismert mágus ténykedései vezették az emberiséget az Aranykor küszöbére. Viszont az emberek szívében továbbra is félelem lakozott. A Paladinok – akik nagy szerepet töltöttek be a sárkányok elzárásában – megszüntették a zavargásokat és áldozatok árán újra egyesítették a Birodalmat, hogy a várva várt béke ismét eluralkodhasson az emberek felett.

Ezekben a béke teljes időkben azonban nem volt szükség a harci tudásukra, így a Paladinokat feloszlatták. Az uralkodás szerepét a paladinok egy erős harcosokból álló csoportja, a Bírák vették át. Szigorú szabályaikkal a birodalom még több száz évig virágozhatott volna, amikor ugyanis egy hatalmas új felfedezés meg nem változtatott mindent. Rájöttek a kristályok egy új felhasználási módjára, miszerint mágikus erőt lehet bennük tárolni. Ez a forradalmi technika elektromossággal, fénnyel, üzemanyaggal és még ezernyi hasznos funkcióval látta el a mindennapok embereit.

A Birodalom jövője fényesebbnek tűnt, mint valaha. Azonban voltak, akik mást láttak a kristályokban. Valami mást, ami a gyengéket felerősíti, s az erősekben hatalomérzetet kelt. Egy borzalmas felhasználási módot, ami háborgásokat okozott a birodalomban… Mágikus fegyvereket, amit a varázslatra képtelenek is használni tudtak. – “Ez az erő nem a közemberek kezébe való!” – szólalt fel Karn, a bírák vezetője – “Ez az erő elfogja pusztítani mindazt, amit mi felépítettünk, és visszataszít minket a káosz korába!” – Egyesek egyetértettek Karn szavaival, örültek a béke visszatértének. Voltak, akik fellázadtak szavai ellen… Változásokról beszéltek, és Valera, az egykori Paladinok vezetője mögé álltak. – “Ez az erő nem csak a Bíráknak, a birodalom összes lakójának kijár!”- mondták.

Karn seregei nem ismertek kegyelmet. Városokat romboltak le, hogy lefoglalhassák a kristályokat a Bírák számára. Eme embertelen cselekedetek lázadást uszítottak a Birodalomban, létrejött az Ellenállás. A kristály mágiát fegyverek kovácsolására kezdték el felhasználni, és így fogadták a Bírák kegyetlen seregeit. Így, amikor azok fosztogatni indultak, csak egy lehetséges kiút maradt: háború. Egy könyörtelen háború, ahol Karn teljes erejével leverte az Ellenállás tagjait. De ez a vereség csak megerősítette az emberek hitét. A túlélők új tagokat toboroztak szerte a Birodalomban, nagyszerű bajnokokat, akik a lázadók oldalát fogják erősíteni. Valera meggyőzte az Ellenállást, és felhúzták az ősi Paladinok zászlajait. Most ismét az egyenlőségért, és a békéért kell küzdeniük.

A Káosz Kora | 1. rész : Mesék a Birodalomból 1

A Bírák feje Karn, kinek uralkodásának köszönhetően virágzik a Birodalom, és a Paladinok egykori vezetője Valera, akinek áldozatos harcai végett beköszöntött az Aranykor között ellentétek vannak. Háború van készülőben, és ez a civilek életét megnehezítette, sokszor elviselhetetlenné tette. Az emberek között történetek terjednek.

A Kőszívű Bírák

A háborúra készülve a Bírákhoz került egy rendkívül nagy harcvággyal rendelkező személy, akiből hamar a Bírák kedvenc eszköze lett. Az udvarban Asht sokan csak “A Harci Gépnek” nevezik. Egyik gyakorlatozása alatt történt pedig, hogy egy kapkodásból kilőtt ágyúgolyó célpontot talált. Terminus volt az, aki sérüléseibe belehalt. Társa, Inara (aki egyesek szerint szeretője volt) ezt látva csatlakozott az Ellenálláshoz. Terminusnak azonban nem adták meg a végtiszteletet. Szétszórt testrészeit összeszedték, és sötét mágiával újjáépítették. Az emlékek nélküli élő-halott a mai napig a Bírák kezében van, és Corvus szavának engedelmeskedik.

A Szél Meséje és az Ezer Kéz

Akkoriban Zhinnek dolgoztam, szabotáltuk a Bírák tevékenységét, de nem azért mert a Paladins része lettünk volna… nem. Az Ezer Kéz egy külön szervezet volt, személyes indítékokkal. Kegyelmet nem ismerve bevetettünk mindent, hogy hatalmat és befolyást szerezzünk. Sokszor szembe kerültünk emiatt a Paladins-al. Nem voltak elragadtatva, hogy ártatlanok is martalékai lettek a merényleteinknek… de erre a vezetőnk, Zhin mindig azt mondta, hogy ők a szükséges áldozat. Én hittem neki, tartoztam valahova, értelmet nyert az életem. Mindig mellette voltam, minden küldetésben részt vettem. Az izgalom, a pattanásig feszült idegek, a jutalom utáni vágy motivált.

Én voltam a legjobb. Mindig megvártam, hogy az őrök neszét vegyék a jelenlétemnek, de számukra akkor már túl késő volt. “Itt van!”, “Mi? A Sivatagi Szél??”, “Hová lett?”… Ennyi időt adtam nekik, hogy elmenekülhessenek, vagy egy utolsó imát elmormolhassanak Wekono-nak. Azonban hirtelen leváltottak, nem vittek bevetésre többé, nem értettem mi történt. Azt suttogták, hogy csatlakozott hozzánk egy bérgyilkos, valami Skye, vagy hogy hívták, de senki sem találkozott vele, ő közvetlenül Zhin-nek felelt, aki egyre merészebb lett.

Most már a Paladins területeire is bemerészkedett, kristályt akart és relikviákat, de én nem tarthattam vele, lecserélt. A kínzó tehetetlenség ráébresztett, hogy amit eddig célnak hittem az csak egy délibáb volt, nem kellettem nekik többé. Általában almákra lövöldöztem a kertben, vagy feküdtem a földön mozdulatlanul hosszú órákon keresztül. Az egyik este nem tudtam aludni. Olyan volt, mintha valaki figyelne, néha éreztem egy érintést a karomon, egy lágy suhanást a derűs éjszakában, de mikor kinyitottam a szemem csak egy halvány fényfolt látszott eltűnni a szobám sarkában.

Napokig ez ment, az őrület határán voltam és már nem bírtam tovább:
-Ki vagy? Mit akarsz tőlem? Mutasd magad!
-Segíts… Segíts…
Egy fényes alak jelent meg az ajtóban, mint egy illúzió, megtöröltem a szememet, vártam, hogy elillanjon a jelenés, de ott maradt, mintha várt volna rám. Lassan kimásztam az ágyból, bizonytalanul indultam el, ekkor átsuhant az ajtón. Kiléptem a folyosóra, már az udvaron volt. A tömlöcök felé haladt, megvilágítva az egész udvart és végül a cellák ajtaja előtt eltűnt. Óvatosan lépkedtem a zajos avaron, nehogy bárki meghallja, hogy kint vagyok.
-Ki van ott?- kérdeztem halkan.
-Se…gíts…

Erőtlen volt a hang, fájdalmas sóhajtások követték ezt a pár szótagot is, haldoklott. Jól ismertem, hogy hangzanak az utolsó szavak… de eddig csak az általam érzett gyűlölet kivetülései voltak… “Megfizetsz!”, “Úgyis karón végzed!”, sosem könyörgés… Nem tudom mi lett velem, de hirtelen úgy éreztem segítenem kell. Talán tudatosult bennem, hogy az öldöklés és fosztogatás nem lehetett az életem értelme, hogy bármit is tettem a múltban
annak az volt a célja, hogy most ebben a pillanatban itt legyek, talán csak elegem lett az Ezer Kézből.
-Ne mozdulj! Mindjárt jövök!
Nem mintha mozdulni tudott volna, valószínűleg a légzés is fájdalmas volt szegény akárkinek ott az ajtó másik oldalán. Kellett a kulcs, anélkül nehéz lett volna zajtalanul kiszabadítani a foglyot. Hogy kinél volt a kulcs? Zhin-nél …. Egyszerű volt a terv: beosonni Zhin hálóhelységébe, megtalálni a kulcsot és ki is jönni onnan még mielőtt egy lángoló kard ketté hasítana.

A szoba ajtaja nyitva volt. Már akkor gyanakodnom kellett volna. Óvatosan benéztem a résen, de Zhin azonnal megszólalt:
-Gyere be nyugodtan, tudom, hogy itt vagy.
-Ömm… csak szeretném tudni, hogy mikor mehetek újra bevetésre. Több van bennem, mint hogy almákra vadásszak az udvaron – adtam elő a rögtönzött magyarázatomat.
-Tudom, hogy voltál lent a cellánál … máris a hatalmába kerített? -kérdezte nyugodt hangon Zhin. Nem értettem miről beszél. Mi az hogy hatalmába kerített? Én vagyok a Sivatagi Szél, engem nem lehet befolyásolni.
-Dehogy, csak kíváncsi voltam. Hallottam a többiektől, hogy mekkora fogásunk volt. Mármint, tényleg remek, hogy sikerült.. elkap…
-Nem tudod, hogy ki ez a lány ugye? -hideg volt a hangja és kimért.
-Nem.
-Jól is van ez így. Ne menj többet a közelébe, veszélyes teremtés, nem egy emberünk lett oda, miközben megpróbáltuk elkapni. Ha megígéred nekem, hogy távol tartod magad tőle, akkor újra magam mellé veszlek.

Máskor ölni tudtam volna egy ilyen ajánlatért, de már más célom volt. Nem akartam többé az Ezer Kéz része lenni. Lehet, hogy nem is voltam soha igazán a része, csak a tudat, hogy hasznos vagyok elhomásolyította az elmémet és hamis képet teremtett, amit naivan célnak fogtam fel.
-Tudod mit? Azt hiszem én végeztem – próbáltam visszafogni a félelmet a hangomban elég kevés sikerrel – Mostantól nem vagyok a Céh tagja, csinálj amit akarsz, de viszem magammal a lányt.
Együtt erősebbek vagyunk… Tisztán hallottam a hangot a fejemben és egyszerre megteltem élettel, erővel… ami kétségem és félelmem volt mind szertefoszlott. Hirtelen azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül, körbevettek a már jól ismert fény alakok és magabiztosabb voltam, mint valaha.
-Ja és köszi a kulcsot.
-Mi?- kapott hirtelen a nyakához Zhin.

Csak ennyire volt szükségem, egyetlen meggondolatlan mozdulat a féltve őrzött tárgy irányába. Most már tudtam hol van. Egy szempillantás alatt elővettem az íjamat és lőttem. Kivédte és már repült is felém a lángcsóva Zhin kardjából. Azt hittem ki tudok térni előle, de nem voltam elég fürge, a láng megégette a karomat az ujjamtól a vállamig. A csontomig átjárt a fájdalom.

Vége. Jó próbálkozás volt, de kár volt azt hinni, hogy egymagam le tudom győzni a Céh vezetőjét…. Vagy mégsem? Hová lett a seb? Már nem is érzem. Zhin éppen készült újra begyújtani a kardját. Az összes nyilamat kilőttem rá egymás után, de mintha ő füstté vált volna, a nyilak átrepültek a testén. Gyorsan magamhoz tértem a sokkból és Zhin is visszanyerte emberi formáját. Láttam magam előtt az első kilőtt nyilamat, ami a lángoló kardról pattant vissza. Tompa volt a vége, nem tudtam vele komoly sérülést okozni, de nem volt más választásom. Íj feszítve, nyíl a kezemben, minden izom dolgozott a testemben, a szívem a torkomban dobogott… cél, lövés… Zhin átrepült a szobán az ütéstől és beesett az asztala mögé.

Meghalt? Nem volt olyan szerencsém. Kulcs. Kell a kulcs. Hol a kulcs… persze, a nyakában. Sajnos elég nagy zajt csaptam ezzel a lövéssel, úgyhogy alig néhány percem volt mire az őrök megérkeznek és megtalálják az ájult vezetőjüket. Kirohantam a cellához, azonnal nyitottam az ajtót és ott volt bent ő… a lány… zúzódások és vágások borították, látszott, hogy alig él. A hátamra vettem és futottam az egyik oldalsó kapuhoz amit tudtam, hogy nem őriznek. Már hallottam a páncél csörgését, ahogyan három lépcsőfokot ugorva érkeztek le a strázsák és eredtek utánam. A páncélban azonban lassúak, még plusz súllyal a hátamon is lehagytam őket. Csendesnek tűnt minden a sziklahasadéknál, ami az oldalsó bejárata volt az erődnek. Nem sokan ismerték és még kevesebben használták, mert egy hosszú, szerpentines, alig járható ösvény vezetett le innen az erdőbe a szikla oldalában. Tompa zajt hallottam.

Valaki lépkedett mögöttem, de amikor megfordultam csak a bejárat előtti tisztást és az erőd ködbe vesző tornyait láttam.
-Helló Sha!
A semmiből termett ott az alak. Még ránézni sem volt időm, de máris három szúrást éreztem az oldalamban és mintha valami belülről kezdett volna el fojtogatni. A földre rogytam.
-Fogy az időd Sivatagi Szellő, vagy hogy hívatod magad. A méreg nemsokára végez veled – sosem fogom elfelejteni azt a gúnyos kacajt ami ez után következett. Ő volt az. Skye, a bérgyilkos. Szóval így vadászik, láthatatlan… ez csalás. Úgy éreztem, hogy itt a vég, de abban a pillanatban felizzott karperec a csuklómon. Gondolkodás nélkül, minden erőmet összeszedve a bal kezemmel ráütöttem a karperecre. Viharos szél támadt egy pillanat alatt, por és falevelek lepték el a helyet, ahol térdeltem.

Éreztem, ahogy átjárja a zsigereimet egy régi varázs… most vagy soha… rohantam a kapu felé, de az utolsó lépésekre újra csak a kínzó fájdalmat éreztem. Nem volt más választásom, az erődben nem maradhattunk… leugrottam szikláról a lánnyal együtt. Madarak. Madarakat hallottam, meg egy folyót zúgását… azt hittem az abyss nem így néz ki. Nem. Életben voltam. De hogy? Hol a lány? Ki ő? Eltelt egy pár óra mire teljesen magamhoz tértem és összeraktam a szökés estéjének ködös darabjait: a harcot Zhin ellen, a kulcs megszerzését, és a találkozást Skye-jal. Amikor helyre tettem a gondolataimat észrevettem egy darab papírt annak a fának az ágára szúrva amelyik alatt felébredtem.
“Keress meg, hátha az utadat is megtalálod. Együtt erősebbek vagyunk! – Ying”.

A Szél Meséje és az Ezer Kezek – Gera5

Folytatás:

Paladins Lore: A Káosz Kora | 1. rész : Mesék a Birodalomból 2
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Megjegyzés